2018. május 23., szerda

4. nap - A bugaci puszta


Bugac az Alföldön, a Duna és Tisza között, a kiskunsági homokhátságon, a Kiskunsági Nemzeti Park területén fekszik, Bács-Kiskun megye középső-keleti részén, a megyeszékhelytől, Kecskeméttől mintegy 40 km-re.


A település neve először 1391-ben jelent meg oklevélben, a név eredete alapján feltehetőleg a tatárjárás után ide települt kunok alapították. Helyén – amint ezt egy 2010-ben megindított feltárás kimutatta – egy több négyzetkilométeres kiterjedésű, kőházakból álló, virágzó település állt az Árpád-korban, melynek középpontjában egy bazilika és egy monostor állt. Ez utóbbiak romjai között különösen jelentős leleteket tártak fel, köztük egy 1180 és 1190 közötti keletkezésűnek datált ereklyetartóval, amely eredetileg talán Szent Péter ereklyéjét őrizhette; értéke ez esetben szinte felbecsülhetetlen lehetett. A 16. századtól kezdve (amikortól biztosan be lehet azonosítani Bugac helyét) egészen 1950-ig Kecskemét város határához tartozott.



1910-ben jelölték ki ezt a helyet faluhelynek, Monostorfalva néven.
1950. január 1-jén vált önálló településsé, Kecskeméttől elszakadva. 1989-ben pedig már Bugactól szakadt el Bugacpusztaháza.
Petőfi Sándor szülőházának meglátogatása után elutaztunk a bugaci pusztára. Betekintést nyertünk a kiskunsági parasztok életkörülményébe. Nagyon finom gulyással és palacsintával vártak bennünket egy hangulatos kis nádfedeles tetejű csárdában. Ebéd után körbenézhettünk a pusztán. Lóvontatású kocsikat láthattunk, a gyepeken meg állatok, marhák, lovak és juhok legeltek. Megfigyelhettünk régi pásztorépítményeket (karámok, parasztkunyhó, sütőkemence) és gémeskutakat. Az tetszett a legjobban, hogy gyönyörködtünk a gémeskut víztükrében.






A fárrasztó és hosszú nap után visszautaztunk Budapestre. Az iskolában megírtuk a blog utolsó beszámolóit hatalmas pizzák mellett. Nagyon jó volt együtt átnézni a teljes blog anyagát és visszaemlékezni a Budapesten eltőltött napokon. Szép volt minden nap. Minden nap tanultunk valami szépet és hasznosat. Mindezek mellett nagyon jó hangulat volt a teljes kiránduláson. Köszönet Mindenkinek!!!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése