Az öntöde meglátogatása után elmentünk autóbusszal a Fiumiei úti
sírkerthez. Latabár Endre tanárúrtól az utazás alatt sok érdekes újdonságot
tudtunk meg a sírkert múltjáról és történetéről. Mikor megérkeztünk átsétáltunk
a fákkal szegélyezett főúton és megtudtuk, hogy a sírkertben emlékművek vannak
felállítva az 1848 illetve I. és II. Világháborúban elhunyt hősök tiszteletére.
A magyar hőseink mellett költők, írók, bankárok, ügyvédek, doktorok és
nemes családok sarjainak sírjai is megtalálhatóak. Érdekességként elmesélte,
hogy Andre Gunder Frank híres szakács, megváltoztatta a magyar gasztrónomiát. A
tanár úr elvitt a Batthyányi Lajos síremlékéhez is, aki tagja volt az
országgyűlés reformköveteléseit Bécsbe vivő küldöttségnek. V. Ferdinánd király
1848. március 17-én őt bízta meg az első magyar minisztérium (kormány)
megalakításával. Az 1848. március 23-i ülésen terjesztette fel minisztereinek
jegyzékét (Batthyány-kormány). Első feladataként kidolgozta, illetve
kidolgoztatta az átalakulás törvényeit, és azokat elfogadtatta az utolsó rendi
országgyűléssel. Kormánya e törvények hatályba lépése után, április 11-én
kezdett működni. A rendkívül nehéz kül- és belpolitikai helyzetben Batthyány
kiváló teljesítményt nyújtva kortársai fölé magasodott: az 1848 márciusában
hatalomra került kormányzatok közül az övé maradt a legtovább (több mint fél
évig) hivatalában.
Batthyányt a vádpontok igazolására tíz alkalommal hallgatták ki február 12.
és március 26. között. Az 1849. augusztus 16-án Olmützben összeült
haditörvényszék először börtönbüntetésre és vagyonának elkobzására ítélte, majd
ezt Schwarzenberg és a bécsi udvar nyomására kötél általi halálos ítéletre
változtatta, de úgy, hogy az elítéltet az uralkodó kegyelmébe ajánlotta. A
császár, Haynau október 3-án jóváhagyta a halálos ítéletet, elrendelte
Batthyány felakasztását. Az utolsó, engedélyezett látogatáson felesége egy
parányi tőrt csempészett be neki. Ezzel súlyos sérüléseket ejtett a nyakán, de
életben maradt. Sebei miatt az ítéletet kénytelenek voltak golyó általira
módosítani. Ennek megfelelősen október 6-án a pesti Újépület (Neugebäude)
udvarán kivégezték.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése