Utolsó nap
Reggel hat órakor
keltünk, és 7 órakor indultunk a busszal, ami nagyon korán volt az eddigiekhez
képest. Így, amikor elindultunk a busszal, sokan elaludtak. A hazaúton 2 helyen
álltunk meg, Bánffyhunyadon és Nagyszalontán. Mindkét városban a helyi magyar nevezetességeket
néztük meg, és koszorúztunk is. Bánffyhunyadon a református templom előtti Petőfi-emlékművet, Nagyszalontán pedig az Arany János Múzeumban lévő Csonkatoronynál helyeztünk el koszorút. Ezek után egyből elindultunk hazafelé a 44-es úton, majd az M5-ös autópályán. A hazaút jó hangulatban telt el, mint ahogy eddig is
megszokhattuk. A hátul ülők zenét hallgattak, amit az egész busz hallgatott😸.
Nagyon jó tempóban haladtunk, alig múlt négy óra, mire a Hősök
terére értünk. Még a buszon megbeszéltük, hogy kinek hogy tetszett az út. A busz megérkezésekor a szüleink ott vártak ránk. Mi gyorsan lepakoltunk a
buszról, és kivettük a bőröndöket belőle, majd elköszöntünk egymástól és a
tanároktól, és megbeszéltük, hogy találkozunk májusban, amikor az erdélyiek
jönnek hozzánk. Ezt követően mindenki elindult haza, ki szüleivel, ki egyedül.
Készítők: Farkas
Nóra Nikolett, Forgács Olivér, Belovai Annamária, Ocsovszki Bianka, Kovács
Bence, Székesváry Noémi, Horváth Hunor, Lesti Dániel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése